800 000 magyar

 
Szolzsenyicin: Iván Gyeniszovics egy napja

Mondjon valaki egy jó játékfilmet a Gulágról! Nem sikerül? Nem véletlen. A szovjet haláltáborok történetét hol elhallgatták, hol érdektelennek tartották. A Szovjetunió egészen a rendszer bukásáig gondosan elzárt minden dokumentumot, a lágerek egykori helyszíneit nem lehetett látogatni, a tanúk, túlélők nem beszélhettek. Sokáig nyugati baloldali értelmiség is cinkosan hallgatott, nehogy ártson a szocialista eszmének. A szembenézés helyett inkább kiközösítette az olyan bátor alkotókat, mint Albert Camus vagy Alekszandr Szolzsenyicin. Utóbbinak köszönhetjük a legtöbbet. A Nobel-díjas orosz író műveit a kommunista Magyarországra még Nyugatról kellett becsempészni, a Gulágot és az Ivan Gyenyiszovics egy napját sokáig csak a beavatottak olvasták, de hírük hamar elterjedt. Egyre többen döbbentek rá, milyen eltitkolt szörnyűségek történtek a második világháború után elhurcolt magyarokkal.

Máig nem tudjuk pontosan, hány tízmillió áldozata van a Gulágnak, de tévedés lenne csak Sztálinnak  tulajdonítani az ártatlanok halálát. A szovjet lágerek kiépítése már Lenin hatalomrajutasa után megkezdődött. A szándék világos volt: elkülönítették és megbüntették a bolsevik, kommunista diktatúra vélt vagy valós ellenségeit, úgy, hogy közben munkaerejüket is felhasználták. A nácikhoz hasonlóan a szovjetek is halálra dolgoztatták a táborok rabjait, s bár a rettenetes „végső megoldás” Keleten elmaradt, a vörös diktatúrának erre nem is volt szüksége. A szovjet rezsim ráérősen, komótosan dolgozott, sokkal több ideje volt a rendszer ellenségeinek nevezett emberek elpusztítására.

Ha a Gulágra gondolunk, hatalmas, megkerülhetetlen hálóról, hálózatról beszélünk. A diktatúra legsötétebb éveiben több mint kétezer tábor terült el a Szovjetunióban, köztük olyan lágerek, ahová csak nőket vagy gyerekeket gyűjtöttek. Kétezer „húsdaráló”, ahogyan az egykori foglyok nevezték.

Nálunk, Magyarországon sokáig még beszélni sem lehetett erről, de még a rendszerváltás után sem történt meg a teljes feltárás. Sokan voltak érdekeltek abban, hogy a szörnyűségeket kicsinyítsék, elhallgassák, nevesnek számító történészeket is sikerült megnyerni ehhez. Bár azóta sok kutatás történt, a szovjet iratokhoz csak a Moszkva által kiválasztott kevesek férnek hozzá. Ennek is köszönhető, hogy máig nem tudjuk egészen pontosan, hány embert hurcoltak el Magyarországról. Nagyjából egymillió magyarról beszélhetünk, akik közül legkevesebb háromszázezren nem tértek haza. Ismételjük el ezt a rettenetes számot: háromszázezren. Őket is elnyelte a Gulág birodalma. Rájuk is emlékezünk.